Hajlandó vagyok beismerni, hogy a pasizás legizgalmasabb, és számomra legnagyobb lelki kielégülést hordozó momentuma számomra a csábítás. Csábítani jó. Elcsábulni is jó.
Sok esetben sokkal jobb, mint egy béna kis aktus, amiben elvileg kicsúcsosodik (gyakorlatban nemegyszer lelapul). A csábítást fel kell építeni. Minél jobban fel van építve, annál jobb.
Huszonévesen én is az "instant gratification" iskolát vittem, miszerint ha gyorsan el tudok csábítani valakit, az nagyobb jutalom, mintha meg kell dolgozni érte. Ma már nem így látom.
A csábítás önmagában rejti a jutalmát, maga a folyamat ad élvezetet, nem feltétlenül az elérni vágyott (?) cél, ami, tegyük fel, jelenesetben a szex. Képzelj el egy futót, aki a futás öröméért fut. Nem azért mert szálkásabb testet akar, nem azért, mert a végén kap egy érmet, amit betehet a vitrinbe. Én speciel ezt a futást élvezem, ha a metaforánál maradunk.
Tegnap este egy munkameeting során egy lényegében ismeretlen (túlságosan fiatal) srác másfél órán keresztül olyan pofátlanul fúrta bele a tekintetét a szemembe, hogy többször elfelejtettem a kérdésem végét. Komolyan, konkrétan ki kellett tépnem a szemem belőle, összefonódtunk, mint két energianyaláb. Gyönyörű, hatalmas barna szeme volt, ami a személyes gyengém. (Mondjuk néha megszólalt, ez nem tett hozzá a vonzerejéhez.) Állítom, hogy mind a ketten remekül szórakoztunk. Aztán mindenki szépen ment a dolgára.
Persze az ennél kicsit konkrétabb helyzeteket is élvezem. Amikor beszélgetek egy pasival, ő kimond valami tényleg nagyon finoman félreérthető félmondatot, amitől elgondolkodom, hogy ezt most csak én látom bele, vagy üzenni akar valamit? Vagy csak jobban előrehajol az asztalra, vagy (önkéntelenül?) lemásolja a testtartásomat, egy gesztusomat. (Felhívás keringőre? Persze benne van a pakliban, hogy félreértem, de ettől csak még izgalmasabb lesz.) Akkor erre én reagálok valami egészen szubtilis metakommunikációs jellel (beletúrok a hajamba, hozzáérek a számhoz, vagy valami ilyesmi). Néha még az én részemről sem tudatos a dolog.
Hogy mennyire nem, az egy szintén munkahelyi szituációban esett le vagy 8 éve. Kommunikációs tréningen (vagy nevezzük annak) voltunk, aztán mindenkivel egyenként elbeszélgetett a vezető, hogy mit látott, hogyan viselkedtünk, milyen üzenetet küldtünk az esemény alatt. "Te végig flörtöltél." Mi? Esküszöm, nem! Eszembe se jutott (és szögezzük le, hogy az igazat mondtam). Igen, de a tudattalanom bizony flörtölt, visszanéztük videón, és ott volt, letagadhatatlanul. Ennyire a részem volna?
Ez nyilván összefüggésben van személyes neurózisommal (önértékelési zavarok és a nőiesség megélésének problémái). De működik. Az ilyen típusú visszajelzések órákra, napokra, akár hetekre feltöltenek, ráadásul teljesen ártatlanok. Olyan, mintha feltalálták volna a kalóriamentes csokit.
Tavasz van, és egyre nyilvánvalóbb, hogy nem bírok magammal, mióta kisütött a nap. Szóval ilyesmivel szórakoztatom magam mostanában. A legmesszebb, amíg eljutottam, kb. az volt, hogy hozzáértem egy kolléga karjához beszélgetés közben, és figyeltem a reakcióit. Érdekes volt. Legközelebb egy hét múlva majd tesz egy vicces-baráti megjegyzést. Vagy nem.
A tantrikus szex mintájára tantraflört. Elnyújtott, lassú, nagyon intim, nagyon finom. Kurvára ráérek. És kurvára nem zavar, ha utána mindenki hazamegy, és elképesztően megbassza a házastársát, mert én is azt fogom tenni.
