Egyedül vagyok itthon, és némileg frusztráltan. Mosolyszünet volt a zapával - nem a témánkba vágó, csak valami bagatell mindennapi ügy - és képes volt két nap egymás után is kiverni magának, így aztán velem már nem tudott teljesíteni. Nem szemétségből, magával is kibaszott, velem azért jobb, mint a markával.

Úgyhogy ma reggelre már remegett a kezem a baszatlanságtól. Alig vártam, hogy elhúzzon mindenki a retekbe. Persze ilyenkor jön be a munkatelefon, meg a baráti "légyszívesfordítsdlenekemangolra", de amikor végre minden elhalkult és a kávé is lefőtt, végre nekiállhattam elintézni a problémáimat.

Jó lenne most felhívni valakit, hogy jöjjön át, nyaljon ki (ha már mindenki annyit dicsekszik, hogy ő aztán tud nyalni és olyat még nem éltem), ujjazzon meg, élvezzek el párszor, vagy egyszer többszörösen (ebben hajlandó vagyok engedni), aztán menjen haza, álló fasszal, mert ez az én napom, és nem vagyok vele hajlandó foglalkozni.

Fél órán belül belépne az ajtón, lebaszná a cuccait a földre, nem dumálnánk, nem kérne vizet. Le a kanapéra, hátradőlök, lerántja a bugyim (ami most rohadtul nem szexis, csak egy imádott színes csíkos), és rácuppan a puncimra. Nincs szakálla, nincs bajusza (de hiányzik, hogy végre valakinek ne legyen), az arca sima és puha, az ajka vastag. A nyálára alig van szükség, olyan nedves vagyok, a felesleg csöpög alám a bőrkanapéra. Belém nyúl, egy ujj, kettő. Hármat is akar, de letiltom. Nagy a keze, az ujjai hosszúak, de nem túl vékonyak. A középső és a gyűrűsujja a pinámban, a hüvelykujjával a csiklóm masszírozza.

Felváltva szopogatja a mellem. Rutinból nyúlok a farkához, de elveszi a kezem. Foglalkozzak magammal. OK, a másik mellbimbómat simogatom, ő meg visszatér a pinámhoz, nyalni. Ujjaz, nyal, a másik kezével alányúl a fenekemnek, és belemarkol, úgyhogy a sok ingertől - már eleve nagyon fel voltam izgulva - azonnal el is megyek. Löketszerűen, néhányszor megrándul a hasizmom, a fejem hátravetem, a nyakam kipirul. Nem hagyja abba, mert látja, hogy van még ebben, még durvábban ujjaz, megint rándulok, "aaaaaaaah, bazdmeg, ez kurvajó" most már egy kicsit szédül a fejem. Bent tartja az ujját amíg visszajövök.

"Köszönöm. Most menj haza."

És nekiállok dolgozni, a munka nem írta meg magát közben.