Megint egy kicsit elfolyós poszt jön, előre is elnézést érte.

Több írásban lukadok ki oda, hogy a sokszor a szexet az önértékelésem javítására használom / használtam. Még ma is előfordul, hogy a férjem előtt meztelenül flangálok a lakásban, hogy lássam, beindítom-e. Este, altatás közben a sötétben a lábammal odanyúlok a farkához, és érzem, hogy megmerevedik. Ez nekem visszajelzés, jólesik, jobban érzem magam tőle.

Olyan családból jövök, ahol a test, annak karbantartása, kinézete semmit sem jelentett, kizárólag csak a szellem. Csak az volt érték, hogyha teljesítettem az iskolában, ha szépen zongoráztam, ha sokat olvastam. A felső-középosztálybeli entellektüel szüleim ezekben kurva magas - bár kimondatlan - elvárásokat támasztottak.

A test viszont borzasztóan elhanyagolt volt. Mindegyikünké. A szüleim dohányoztak, zabáltak, nem mozogtak egy másodpercet sem. Kész csoda, hogy ennél nincsenek rosszabb bőrben, bár magas vérnyomás, cukor befigyel. Én is egy külsejére különösebben nem adó, rosszul öltözött, elhízott, csúnyácska, bár rettentően okos kislány lettem, aki mindenből 5-ös, kivéve a testnevelést. Ennek egyszerűen nem volt jelentősége.

Nekem magamnak kellett olyan szinten öntudatra ébrednem, hogy a saját hajamnál fogva rángassam ki magam ebből a helyzetből (nem fényezni akarom magam, csak mondom). Jött a kamaszkor, ledobtam a fölös kilókat, elkezdtem sminkelni, öltözködni, és 16 éves koromra pajszerral kellett lefejteni a fiúkat rólam. Emlékszem az akkori kislányagyam megdöbbenésére: tényleg ennyi az egész? Ennyibe került volna, hogy ne szekáljanak halálba 8 éven keresztül az általános iskolában? Ilyen kurva egyszerű ezeket a pasikat irányítani?

De az ember lelke nem fogy olyan könnyen és gyorsan, mint a teste. Igazából szerintem mindig is kövér marad a lelkem. Azok a tüskék, amiket még a bántások időszaka alatt kinövesztettem, most is megvannak. És amilyen elképesztően magabiztos vagyok szellemi téren, és meg vagyok győződve a kvalitásaimról pl. a munkában, annyira remegő lábakon áll az önbizalmam, ha a fizikai vonzerőről van szó.

Ezt hajszoltam, ezt próbáltam alátámasztani egész huszonéves koromban. Hogy igenis vonzó vagyok, igenis feláll rám a fasz. Ezt lényegében folyamatosan bizonyítanom kellett magamnak. A pasik legtöbbször csak eszközök voltak - ezt is meg tudom szerezni, ezt is el tudom csábítani. Ha megvoltak, nagyon sok ezért is került lapátra - már nem tudtam belőle ilyen típusú visszaigazolást kisajtolni.

A pszichológus szerint a háj védekező mechanizmus, így óvom magam a külvilágtól - párnát képez, ami megvéd, hogy ne jöhessen közel, ne bánthasson senki. Axiómám, hogy a világ ellenséges (ha ezt keressük a világban, természetesen meg is fogjuk találni, ez nagyon coelhosan hangzik, de így van).

A kilók aztán mentek fel-le, a már-már durva soványságtól a kifejezetten kövérig. A férjem speciális eset, ő inkább husibban ismert meg, neki kifejezetten ez tetszik (nem az orbitális háj, csak a kerekded formák). Úgyhogy amikor az esküvőre való lefogyásom után felkaptam a két terhesség alatt vagy 20 kilót, ez neki nem jelentett törést.

Én viszont szenvedtem tőle, mint állat. Ugyanúgy vegetáltam a kövérségben, mint gyerekkoromban, ugyanúgy nem tudtam belőle kilépni. Az egész nőiességem meg volt omolva, nem voltam többé nő, hanem anya, amit nagyon nehezen kezeltem. És akkor kattant valami a fejemben megint, mint régen (ezért örök hálával tartozom Nevezzük Péternek-nek (!), nem direkt, de ő adta meg a kezdőlökést), és puff, hamar leszaladt 10 kiló. Itt tartunk most. Még egy bő 10-es, és teljesen elégedett leszek magammal.

Igen, valószínűleg van összefüggés aközött, hogy megint kezdem magam nőnek érezni, szexuális lénynek, és aközt, hogy most kezdtem el blogolni a szolid kis malacságaimat.

A szex, az ebben való nyitottság vajon tud eszköze lenni annak, hogy végre egyszer az életben harmóniában (sic) legyek magammal? Vagy megint csak pillanatnyi megkönnyebbülést fog adni, és egyre többre lesz szükségem ahhoz, hogy fenntartsam ezt az állapotot? Mint valami drog? Ki fog derülni. Egyelőre szedem, és jól vagyok.