Azon a csúnya nyáron, amikor Félix-szel - a félkezű könyvelővel - "voltam", sokat jártunk el bulizni az ő haverjaival, meg mentünk együtt Balatonra, csak azért hogy aztán egy egész hetet bent töltsék a házban LAN partikkal olyan grafikájú lövöldözős játékokkal, amit ma arcon röhögnénk (jó, hát 2003 volt). De nekem is volt benne valami, akkor tanultam meg autóverseny-szimulátorozni.

A nagyobb fiútársaságot olyan nagyra nem értékeltem, de volt egy srác, aki kedves volt velem - pl. amikor éjjel pisilni mentem felkapcsolta a zseblámpáját, hogy ne essek el a hálózsákokban. Persze nyilván ő is ugyanúgy kiverte rá, amikor a papírfalú hétvégi ház egyetlen zárható szobájában dugtunk Félix-szel, mint a hat másik pasi, de legalább letörölte, mire kijöttünk.

Ő volt Armand, az magas, érzékeny mérnök, aki nem mellesleg Félix legjobb gyerekkori barátja volt. És hamarosan hármasban jártunk el mindenfelé, együtt iszogattunk, együtt táncoltunk. Egy különösen részeg éjszakán a budai rakparton gyalogoltunk, és mi sem volt természetesebb, hogy mindkettejük kezét fogtam, és ezen senki nem akadt ki.

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy rám van gerjedve, de erre elegánsan ráhúztuk a szőnyeget. A baj ott kezdődött, amikor az én fantáziámat is elkezdte izgatni Armand. Félix elég pletykás disznó volt, és egy halom rohadtul intim dolgot megosztott Armandról, amikor csak kettesben voltunk. Például hogy milyen elképesztően nagy a fasza. És hogy nagyon nehezen, nagyon lassan megy el, például szopástól egyáltalán nem. Ez picit bepörgette a kis kurva agyamat, nem mondom.

Egy csomószor úgy jött ki, hogy hármasban lógás után Armandnál aludtam, mert Félix a szüleinek nem mutatott be (ahh, nem volt egyértelmű, miért), és így nem vihetett haza. Sokszor dolgozott éjszaka a gépénél buli után egy tripla kávéval megtámogatva, mert leadása volt reggel, én meg mellette az ágyon elnyúlva aludtam egy szál fekete bugyiban meg az ő egyik pólójában. Ilyenkor pár óránként felriadtam a motozására, egy kicsit felráztam, megmasszíroztam, és mindenki ment a helyére.

Barátok lettünk, hát "barátok". Lógtunk együtt, moziba jártunk (sokkal többször ráért, mint Félix). Egyik este áthívott videózni (igen, barátaim, akkor még használtunk ilyesmit). Boogie Nights (zseniál, amúgy), egy üveg vörösbor. Összebújva kanálpózban. Jó, hát teljesen hülye nem vagyok, elég egyértelmű volt a helyzet. Nekem akkor már leesett - illetve az eszemmel tudtam - a Félix kérdés nyilvánvalóan nem vezet sehova.

Megölelt, átkarolt, simogatott. Egy ponton túl már nem lehetett ártatlannak tekinteni a közeledését, úgyhogy hátrafordultam, és megcsókoltam. Emlékszem, hogy milyen isteni volt, milyen felszabadító, mit valami régen cipelt terhet letenni.

- Mit csinálunk? Mi barátok vagyunk!

- Barátoknak szabad csókolózni.*

(*Utalás a Bumeráng című filmre, amikor még Halle Berry-t a franc se ismerte)

Volt abban valami izgalmas, hogy érezhetően hosszú ideje vágytunk már erre, és valami elképesztő rossz is, valami filmbe illően ocsmány, egészen ronda árulás. Egy kicsit lelkifurdalásom is volt, egy egészen kicsit. Úgy gondoltam - most is úgy gondolom - hogy Armandé volt a nagyobb csalás, mert ő egy húszéves barátságot csalt meg, én meg egy pár hónapos dugópajtást. De utólag visszanézve a mi kis pár alkalmas lieisonunk egy eltitkolt és felcsinált menyasszonyhoz képest kutyafityisz se volt.

Na de a lényegre, testvéreim. Tényleg nagy fasza volt, elég rendesen nagy, és - ritkán mondok ilyet, de - kifejezetten szép is. Jó volt rácuppanni, és játszani vele, de mondta, hogy ez neki nem elég inger, és inkább dugni akar. Hát dugott is, én ilyen még nem éltem, azóta sem, és én sem hinném el, ha más mesélné. De tényleg konkrétan legalább 3 órán át lényegében FOLYAMATOSAN dugott. Onnan tudom, hogy a 240 perces videókazetta lejárt és visszapörgött közben. Komoly elfojtások voltak ott a háttérben, meg 4 év bencés gimnázium, és nem volt képes elmenni. Én bevezettem mindent, amit tudtam (nem volt annyi, mint amit ma tudok). Végül úgy tudott elélvezni, hogy teljesen maga alá gyűrt és hátulról baszott, miközben zárt lábakkal a hasamon feküdtem (a lehető legszorosabban), a teste súlyától alig kaptam levegőt. A kezével alámnyúlt, a csiklómat masszírozta, aztán csak hagyta, hogy az ujjaihoz dörgöljem magam az ő lökéseinek ritmusában.

Eszetlen orgazmusom volt, és azt hiszem, ez egy esetben inkább a hüvelyi, mint a csiklós ingerektől, úgy cikázott át rajtam, mint a villám, tényleg a lábujjam hegyéig, hosszú másodpercekig remegett a testem, és akkor képes volt belémélvezni. Azt mondta, ilyet még nem élt át (hát nem volt egy veszett nagy tapasztalata, ez azért látszott).

Ezután jött pár ilyen furcsa hét vagy hónap, már nem is emlékszem. Hol egyikkel, hol másikkal. Néha még az exemmel is, aki egy-egy menetre visszakönyörögte magát. Aztán szakítottunk - vagy hogy is nevezzem - Félix-szel. Armanddal még egyszer-egyszer összejöttünk. Valahogy kihalt a dolog.

Nekem jött a munka, ami az egész libidómat és időmet lefogta. Jó pár hónappal később Armand felhívott, megint találkoztunk, én pedig levágtam egy extra vicces alakítást, amin az egész baráti köröm évekig nevetett, de ezt majd máskor mesélem el.