Szeretek úgy gondolni magamra, mint őszinte és fair emberre. Legalábbis másokkal szemben. Ez nem egy olyan kurva nagy erény, vagy a lelkem kinemesülése - egyszerűen rosszul hazudok, szóval nem tudok senkit sem áltatni, vagy úgy csinálni, mintha. Ha valami nem jó, szólok. Ha valaki nem tetszik, megmondom.

De ez az magyar népmesék-beli "okos lány" féle módszer, hogy vagyok is, meg nem is, meg tetszel is, meg találkozzunk is, de nem is. Meg mondok valamit, amit akárhogy lehet érteni... Wáá, az ilyenektől a hátamon feláll a szőr. Igen vagy nem? És ez ilyen csajos dolog egyébként, vagyis kapásból utálom, mint a csajos dolgok nagy részét (kivéve a rózsaszín hajpántokat és a kiskacsákat).

Több apropója is vannak ennek a nyafogásnak, az egyik, hogy mi azért keresgetünk párokat mostanában is, csak semmi érdemleges nem történik. Az első (és eddig utolsó) kalandpartnereink nem mondták, hogy ne talizzunk többet, de valahogy nem sikerült eddig újabb bulit összehozni. "Jaj, ezen a héten nem érünk rá", aztán tanfolyamja van, aztán sokáig dolgozik, aztán menstruál. Jobban szeretem, ha nem nekem kell kiguberálnom, hogy kösz, ennyi.

Pont az elmúlt héten volt több megkeresésünk is, tehát NEM mi kezdeményeztünk, nem kuncsorogtunk, bepróbálkoztak párok. Volt, aki a partnerkeresőből, volt, aki a blogon keresztül. Én semmi jónak nem vagyok az elrontója, küldtek képet, rendben voltak, küldtünk mi is... és..... semmi. Se egy bocsi nem, se egy köszi, nem jöttök be. Inkább csendkirály van. Ami totál unfair, gyáva és sértő.

És persze az én lelkemnek, ami kisebb dolgoktól is megomlik, több se kell. Nyilván megláttak, és ronda vagyok / túl kövér vagyok. Még ahhoz is undorító, hogy egy tisztességes választ kapjak. Mindegy, mennyit edzek, mennyit koplalok. Ami extra röhej, hogy a nagy részük 'intim' fotókat már látott rólunk, szóval nagy meglepkók a testi adottságok tekintetében nem lehettek. Csak az arcom, kb. Egy olyan feature-öm, amiről azt gondolom, hogy ha valami, akkor inkább javít az összképen.

Ezzel párhuzamosan egy barátom (vagy inkább valaki, akiről azt hittem, hogy az) szintén lebegtetett két hétig, aztán dobta be, hogy inkább ne beszélgessünk többet. Emlékeztek Gordiusra? Ó, igen. Amikor azt mondtam, hogy annak vége, és dobott? Nem így volt, csak ő - felesége kérését tolmácsolva - azt kérte, hogy a továbbiakban ne említsem. De azért mi leveleztünk. Asszonykája tudott róla, merthogy ők, ha emlékeztek, nyitottban nyomták. Én is rinyáltam neki, ő is nekem (az asszony nem akart szexet, ezért lényegében folyamatosan maszturbált és kurvázott). Többször is akartunk találkozni, nem feltétlenül dugni, hanem inkább kíváncsiságból (én). Ő nyilván baszni akart, de mivel mindent megbaszna, ami mozog, és azt is, ami nem, ez nem meglepő. Szóval így ment ez, nem is tudom, több, mint 2 hónapig. Napi szinten cseteltünk. Jó volt. Szórakoztatott.

Aztán valahogy egyre kevésbé volt érdekes, ugyanazokat a beszélgetéseket folytattuk le újra és újra, és egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy valaha találkozunk. Meg közben a nejének megjött a kedve a baszáshoz, hipp-hopp, és még seggbe is engedi, sőt, kurva nagyokat élvez. Meg van valami vén nője mellette, aki 50 éves és bűnronda, de imád dugni, és jól széthajtja, meg fizetni sem kell neki. Tiszta haszon a faszon.

Szóval elmegy nyaralni, azalatt kuss, és hazajön, és akkor is kuss. Nem válaszol, semmi. Én meg vagyok olyan pofátlan, hogy rákérdezek, hogy ez mi a rák. Lebegtet egy pár napig, aztán kinyögi, hogy nem kéne ezt folytatnunk, de legyünk barátok. MI A FASZOM??? Sosem voltunk barátok. Ha azok lettünk volna, nem számítana, hogy van más, aki ingyen szopja a faszát élőben, szóval rám nincs igény. (Szegény feleségét azért sajnálom, mert ha csak egy picikét is olvasott az ember a sorok között, látta, hogy ez a nő milyen nyomorult attól, hogy a férje félrekúr, hogy milyen kibaszott féltékeny, miközben meg ő is baszatja magát a főiskolai tanáraival... Szóval szép család az is.)

Aztán, hogy kipuffogtam magam, jött a jól megérdemelt "savanyú a szőlő" önigazoló fázis: úgyis egy egyszerű, önelégült, faszvezérelt jómunkásember volt, akiért nem kár. Persze, sértett vagyok, és két X kromoszóma + sértettség = veszély, de ezzel számolnia kell annak, aki megsért egy nőt.

Az már a személyes neurózisom meg az önértékelési zavaraim része, hogy mindig kicsit homlokon ver a padló ilyen esetek után, és bizonyítékát vélem látni annak, hogy értéktelen, kidobni való szemét vagyok.