Maslow (meg Freud, meg más istenek) azt mondják, hogy a szex az egyik legalapvetőbb igényünk, fontossága egy szinten van az evéssel ivással, lélegzéssel. A szex ott van a Maslow szükséglethierarchia piramisának legalsó fokán, ami azt jelenti, hogy amíg azt a szintet megfelelőn ki nem elégítem, az a feletti szintekre nem juthatok el (tudom, egyszerűsítek). Nyilvánvaló, hogy egy éhező nem azon fog aggódni, hogy megfelelően tisztelik-e a társadalomban, vagy valaki, akinek se lakása, se munkája, nem az önmegvalósításra fog törekedni.

Az elméletnek van ebben a tekintetben kritikája is, miszerint igenis törekedhetünk magasabb szintű szükségletek kielégítésére az alap kielégítetlensége esetében, és én pont a szexben látom ennek a leginkább eklatáns példáját. Na, hogy befejezzem az iskolatévé stílust (de metodológiai alapozás igenis kell!) gyakran látom a környezetemben, hogy a szexuális szükségletek kurvára nincsenek kielégítve, vagyis a piramis alapja erősen inog, közben pedig nagyban próbálnak rá építkezni.

Emberek, nem kevés "vígan" eléldegél úgy, hogy nem vagy alig szexel. Nem a katolikus papokra gondolok, de vannak a kényszercölibátusban élő párkeresők, vagy kiüresedett / más tevékenységekkel feltöltött házasságban élők. OK, lehet masztizni, meg lehet megfáradt, kötelező átlagmeneteket nyomni minden második hétvégén a szülőtárssal, de vajon kielégíti-e ez az igényeket?

Az a szomorú (?) igazság, hogy sokaknak igen. Tele van az életünk mással. Tele van szemetelve a kötelező dolgokkal, mint a munka, a házimunka, meg az elbaszott órákkal az internet előtt, stb. Nálam a munka és a gyerekek az, ami totálisan kigyilkolja a szexhez való kedvet, és nullára redukálja a rászánható időt. Woody Allen mondta: az élet elég hosszú, csak nem elég széles. Nekem is ez a bajom: egyszerűen keresztbe nem fér bele a sok dolog az életbe. Rövid a nap, kevés az idő.

Miközben nekem meg a szex fontos lenne, életbe vágó. Ha végül is "rászánjuk magunkat", akkor annyira feltölt. Posztkoitális megvilágításban a problémák mindig kisebbek. Nyilván vagy egy tisztán fiziológiai, hormonális vagy mittudomén hatása, amit kézzel és pornófilmmel is el lehet érni, de a társas funkciója is hiányzik. Igen, lehetne közösen moziba menni is, de a dugás olcsóbb és gyorsabb. És talán hatékonyabb is.

(Ebből a szempontból nekem nagyon hasonlít az edzésre: nehéz rávenni magam, nehéz rá időt találni, de akkora örömet ad, hogy megcsináltam, tettem valamit magamért. Én persze beteg vagyok, de közben is hasonló endorfinfelszabadulásról is be tudok számolni.)

Nekünk még mindig az működött a legjobban, hogy programmá változtattuk a szexet (nem elhanyagolva az amúgy elhanyagolható mennyiségű spontaneitásra alkalmas lehetőséget). Vannak rá ablakok, be van tervezve (ha nem is kimondva).

Ez szarul hangzik talán, de ha valami megtanultam a párterápián - meg amúgy parasztésszel is logikus - hogy nem attól jó egy kapcsolat, hogyha "magától megy". Mert ha jönnek a gondok, nem fog magától menni, nem az a normális, még csak nem is az az ideális, hogyha magától megy. Az, hogy dolgozni kell rajta, rá kell szánni időt és energiát, nem annak a jele, hogy rossz. Lefordítva nem rosszabb a tudatos szex, mintha arra várunk, hogy puff, majd magától összefonódunk.

Zapák, zanyák, férjek, feleségek, pasik, nő, barátok és barátnők, szeretők, tessék erőltetni a szexet. Uff.

Ma este 9kor nálunk szex lesz, akár hazaér Gábor, akár nem :)