Már nagyon készülök a következő párterápiás alkalmunkra. Majd leülünk a kis kanapéra, szembe velünk a fiatal, de lelkes pszichológus kettős, a hihetetlenül okos és csak némileg kioktató János a maga huszonegynehány évével, meg Kriszti, a hasonló korú lányka, a lehetetlenül feltupírozott hajával, esetlen szoknyáival, és butuska kérdéseivel, akit előbb néznék titkárnőnek, mint terapeutának. Néznek ránk azzal a menthetetlenül optimista, merev kis mosolyukkal, és megkérdezik, hogy telt ez a két hét. Azt várják, hogy megint valami lehetetlen piszlicsáré szarsággal jövök, hogy Gábor miért piszkál megállás nélkül, amikor vezetek, és ezzel devalvál. Vagy hogy milyen veszekedésekbe torkollnak az esti fürdetések. Pedig ezúttal bombát fogok ledobni, és izgatottan várom, hogy képesek-e kontrollálni majd az arcizmaikat.
A munkámban nem példa nélküli, hogy emberekkel kell beszélgetnem, és tudom, hogy az ember megcsinálja akkor is, ha dögunalmas, és mosolyog ugyanúgy, és a végén mondja, hogy milyen érdekes meg hasznos volt. De akkor is jobb érzés, ha találok benne valami tényleg érdekeset, valami meglepőt, valami szakmailag megmozgatót. Mint a kurva, aki akkor is nyög, meg orgazmust színlel, ha egy büdösszájú, hájas gyorstüzelő reszeli. Mégis jobb, ha valamilyen szinten bejövős a pali. Akkor sincs orgazmus, de könnyebb tettetni. Gondolom.
Úgy érzem, hogy a kis pszichológusbébijeink eddig nem találtak bennünk sok izgalmasat, és még nem elég tapasztalt kurvák ahhoz hogy ügyesen tettessék, hogy milyen érdekesek vagyunk, és milyen egyediek a problémáink. Miközben - nem vagyunk hülyék - tudjuk, hogy a problémáink közönséges, közhelyes első világbeli problémák. Olyanok, mint a futószemölcs: mindenkinek van, de senki nem beszél róla, így aztán úgy tehetünk, mintha senkinek sem lenne.
No de most.
- Van valami, amiről eddig nem beszéltünk - kezdem majd - Azt mondtuk, hogy a szex kb. az egyetlen jól működő aspektusa a kapcsolatunknak. És ezért sosem beszéltünk itt róla. De az a helyzet, hogy vannak olyan vágyaink, amiket nem élünk ki, de mind a ketten igénylünk. Önök szerint kicsinálná a kapcsoltunkat, ha beengednék más embereket a hálószobánkba?
Nem, ez így nem jó. Ez a bomba túlságosan lassan esik. Van idejük degenerálódni a körülményekhez. Legyen inkább így:
- Beszélhetünk ma arról, hogy többesben akarunk szexelni?
János szépen ívelt szemöldöke felszalad a hajvonaláig, Kriszta pedig idegesen nevetgélni kezd. Először azt hiszik, hogy ez is valamelyik idióta metaforám. Várnak, hogy hova akarom kifuttatni, de nem kapnak semmit, leesik nekik, hogy a kérdést listaáron kell értelmezniük. Bár lehetne nálam fényképezőgép....
Nem tudom pontosan, hogy mit és hogyan fognak reagálni, de végül is azért fizetem őket, hogy valami hasznosat mondjanak, úgyhogy tényleg kíváncsi vagyok. Azért nagyjából azt várom, amit én magam is gondolok, meg amit itt "gondoltatnak" velem: hogy ilyen lépéseket csak egy kurva stabil kapcsoltban szabad tenni. Vajon elég stabil a kapcsolatunk? Szerintem igen, néha nyakig ér a szar, de stabilak vagyunk. Nem úgy vagyunk stabilak, mint a Gellérhegy, inkább úgy, mint egy keljfeljancsi. Kidőlünk, visszadőlünk. Nem maradunk fekve.
A tegnapi beszélgetésünk is ezt hozta ki. Lementünk megint mélyre, egészen mélyre, csúnya helyeken jártunk egymás lelkében éjjel 11 körül. Szeretésről és nem szeretésről, kalitkákról és transzparenciáról, hobbikról és féltékenységről. Jött a végén valamilyen megnyugvás, megállapodás is. Ki fogjuk próbálni, kedves drukkerek, ellendrukkerek, Sybillák, Kasszandrák és társaik.
A többes szex nem fog minket kicsinálni, mint ahogy megmenteni sem fog. Katalizálhat és szerintem katalizálni is fog olyan folyamatokat, amik amúgy is zajlanak a mélyben. Majd kezeljük őket ott és akkor.
